Dr. Kuszka István és társai 1916-ban olyan javaslattal léptek elő a vármegyei törvényhatósági bizottságban, amely nagy hullámokat vetett szerte az országban, és egy nagyon érzékeny kérdést érintettek.
Dr. Küry Albert alispán Tisza István miniszterelnöknek címzett levelében az alábbiakkal indokolja a javaslat megszületését:
Az egyre kirívóbb vagyoni különbségek okát a háborúban, illetve a hadiszállítókban, a bankokban találták meg. Komoróczy Géza -a Bihari Péter könyvérőlírt recenziójában- az alábbiakban foglalta össze a kérdés lényegét:
"A zsidók elleni indulat forrpontja nyilvánvalóan a hadiszállítások körüli botrány volt. Elázott bakancstalp, szétmálló egyenruha-posztó, romlott konzerv. Bihari meggyőzően hivatkozik arra, hogy a galíciai fronton az orosz hadsereg első sikerei nyomán rohamosan növekvő szükséglet és a hátország felkészületlensége hirtelen ajánlkozó vállalkozók kezére juttatta a nagy haszonnal kecsegtető hadiszállítást. Ezek a no name vállalkozók részben a közeli Máramarosból, Erdélyből kerültek ki, és történetesen zsidók voltak, akiket szatócsból, helyi kereskedőből, ami addig az egyedül lehetséges megélhetés volt számukra, a nagy katonai megrendelések villámgyorsan nagy volumenű hadiszállítókká változtattak át. A front közelében csak ezek a kereskedők fogták fel, hogy ahol kereslet van, ott szállítani lehet, és kell, és érdemes. Kezdetben talán maguk sem voltak tisztában azzal, mire vállalkoznak, és a csábító üzleti lehetőség többükben a felelőtlenséget serkentette fel. A földbirtokosok nem mozdultak meg, nem zsidó gyárosok és kereskedők nem voltak. A csalást a magyar társadalom egésze termelte ki. Haszonélvezői a felelőtlen vállalkozók voltak, vesztese - a frontkatonákon kívül - az egész magyarországi zsidóság. Erről a tárgyról sokkal többet kellene tudnunk, sokkal részletesebb dokumentációval kellett volna Biharinak is előállnia, már csak azért is, mert az ellenkező irányból nagy adattömeget zúdítottak a közvéleményre már mindjárt a háború lezárultával (Kozma Nándor, Hadimilliomosok, 1918 stb.) és még majd éveken át."
Szende Pál 1917-ben megjelent könyvében a szakember szemével elemezte a kérdést: a magyar háborús adótörvények és kormányzati lépések kapcsán úgy vélte, hogy
"az agrár érdekképviseletek egyre-másra hozzák meg határozataikat, hogy a hadinyereségadó terhét elsősorban a kereskedők és iparosok viseljék. A hozzájuk közel álló sajtó jobb ügyhöz méltó buzgalommal azt a hitet igyekszik a közvéleményben kelteni, mintha a háborús konjunktúra előnyeit kizárólag a kereskedelem és ipar élvezte volna, s az igazságos adóztatás követelményekép hirdetik, hogy a közterhek alatt roskadozó földbirtokkal szemben ezt az adót a „hadseregszállítók” fizessék."
Nézzük ezután a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből induló javaslat sajtóvisszhangját:
Láthatjuk, hogy a sem a Szeged és vidéke, sem a Zala nem bánt kesztyűs kézzel a javaslat elkészítőivel: "felháborító írásmű", "dzsentri-gőg", "tudatlanság", "atavisztikus emberek", "őlustaságuk"...
Szende Pál már említett könyvének folytatásában így vélekedik az agrár érdekképviseletek elképzeléseiről /így természetesen a Kuszkáék által beterjesztett javaslatról is/: "...mindkét állítás megtévesztő és a tájékozatlanok félrevezetésére alkalmas. A valódi tényállás az, hogy a háború folytán növekedett egyenes adóteher túlnyomó részét már eddig is az ipar és kereskedelem viselte, és a hadi nyereségadójavaslat elégséges alapot nyújt arra, hogy a földbirtok az adó alól meneküljön."
A hadi nyereségadóról aztán megszületett az a törvény, amelynek első paragrafusa így szól:
