In memoriam!
1916. július 21.
1920. december 24.
Kedves fiaimnak.
H. Heine: Buch der Lieder. (:8.) Szemelvény.
„Und die Seiten der Zicher greift er schnell
Und singt dabeit…
Ei! Kennt ihr auch das alte Lied,
Das einst so wild die Brust druchglüht,
Ihr Seiten, die nennen es Himmelfreud,
Die Teufel, die nennen es Höllenleid,
Die Menschen, die nennen es Liebe!"
„És a citera húrjait gyorsan pengeti, s énekel közben...
Hej! Ismeritek ti is azt a régi dalt, mely egykor olyan vadul áttüzesítette a mellet, ti tompult és szomorú húrok ti? Az angyalok mennyei örömnek nevezik, Az ördögök a pokol kínjainak mondják, Az emberek szeretetnek hívják!"
A szeretet tartotta bennem a lelket, ez adott erőt a gyötrelmes, kíntól-terhes rabesztendők, sok-sok meghalt remény, elviselhetetlennek hitt sebek, lemondások, az átkozott Szibéria, az álmok, kínok, gyötrelmek, eltűnt remények hazájának elviselésére.
Hadifogság, te megalázottak rabsága, hadifogság, mely oly sok bajtársnak csak egy kis fakeresztes dombos sírhant alatti elmúlást hoztál. A túlélőknek sem maradt belőled más, mint a fájó emlékezés az elmúltakra, fájó betegség testünkben és lelkünkben!
Az idő nagy gyógyító. Hullámai elmosnak sok mindent. Feledve már a sokezer hátrahagyott útkilométer, a havas éjszakák dideregtető hidege, a fagyott-égő könnyek, a haldokló bajtárs utolsó szava, a szenvedések emléke. Itthon vagyunk, hazánkban, szegény Magyarországon. Itthon, hogy újra dolgozzunk búba-gyászba borult, szétdarabolt magyar közösségeinkben, szeretteinkért és egész népünkért. Értetek mentek harcba a férfi-apa, a testvér és fiú, értetek fog dolgozni újra munkába állva itthon is a béke, a munka új életet teremtő fegyvereivel.
Fiaim! Szíve egész melegével, forró szeretettel üdvözöl benneteket édesapátok! Olvassátok hadifogoly naplóm másolatát megértéssel.
SZOLNOK, 1930. július 20.
Winter András
P.S.
A napló hézagos adatait fogságbani tanulmányaim jegyzeteivel, társak és idegenek felvilágosításaival, saját tudásom adataival is kiegészítettem. Néhol be-becsúszott az egyéni érzés, a lelkivilág titkolni akart, másokra, idegenekre nem tartozó dolga, az érzelem, nézet, felfogás is.
Sebaj!
A napló sebtében írt pongyola stílusán a mostani leírásnál sem sokat javítottam, nem tartottam érdemesnek átjavítani, átfésülni.
Néhány hadifogságból hazatért magyarnak, elsősorban éveken át jól ismert tábor- és barakktársamnak, Laky Imre: Sárga veszedelem című 1925-ben Budapesten megjelent könyvéből ollóztam ki néhány, jegyzeteimből kimaradt adatot. Bevallva nem szégyen, még akkor sem, ha kiadnám nyomtatásban naplómat. Legfeljebb jegyzetben, idézőjelben a kevés átvettet feltüntetném láthatóan. Nem sok dolgom akadna ez esetben sem.
Az idézett versek vagy más idézett szemelvények a „pleni" hangulat változó szeszélyei szerint tetszettek, amik akkori lelkiségemnek igen megfeleltek, s ma az idők távlatából esetleg magam is gondolkozóba esem felettük. Ám jegyzeteimben voltak, jellemzők voltak hangulatváltozásaimra, tehát lemásolom néhányukat.
