"Így jutottam el én is elfogatásom napjáig.
1916. július 21. péntek reggel 3 és 4 óra között elfogtak az oroszok. Katonai beosztásom: a volt 68. közös gyalogezred 2.-ik században szakaszparancsnok-zászlós. Századparancsnokom Sándor főhadnagy;
/Dr. Sándor Zoltán, a berezovkai legénységi ún. „Kis Színház" igazgatójának portréja. Készítette Gerő Gusztáv (Károly) festőművész; Sándor az egyik áldozata az ún. osi hadifogoly-mészárlásnak./ többi szakaszparancsnok a századnál Maerle hadnagy, Pollner hadapródjelölt és Labdás hadapródjelölt voltak. Már két nappal ezelőtt járt a kósza hír, hogy OLIKA-nál ismét nagy sikere volt Bruszilov orosz tábornok offenzívájának: egy cseh ezred megadta magát, a frontunk át van törve, folyik a nagy felgöngyölítés. Mi a LIPA-folyó mocsaras partjai mentén állásban voltunk NOVOSTAV és HOLATIN községek közt.
Parancsunk volt: kitartani! Felesleges fáradozásunkat jelentette ez a parancs. A hajnali ködben alig-alig látunk. Lármás hangzűrzavar hallatszik hátulról és balszárnyunk felől. Értesülünk, hogy az oroszok hátulról közelítve felgöngyölítik a frontszakaszunkat. A meglepett embereink részéről az ellenállás szinte lehetetlen, s felesleges áldozat volna. Alig pukkan imitt-amott egy kis lövészaj, a gépfegyverek sehol sem kattognak, tüzérségi tüzelés nem robban. Észrevesszük az oroszokat. Mintegy 50-100 lépésnyire hátulról közelítenek. Rajvonalban jönnek. Előretolt kis lefegyverző osztagok működnek előttük. Sándor főhadnagy, Pollner hadapród-jelölt és Maerle hadnagy már fogoly, viszik őket legénységükkel együtt az orosz mozgó rajvonal mögé. Én Labdás hadapród-jelölttel és 11 gyalogosunkkal, egy géppuskát is magunkkal víve, hátrafelé a közeli erdőbe igyekszem elmenekülni. Itt találkoztunk Saára főhadnaggyal. Megpróbáljuk, hogy az erdő szélén állást foglaljunk. De már késő a készülődésünk. Az ezredből is előnyomul egy ritka orosz rajvonal, mely egészen a szomszédos 38-ik gyalogezred állásáig elér. Az egyes menekülni szándékozókat gyűjti össze. Fel a kezekkel mi is. Gyors átmotozásunk után már visznek is elhagyott állásainkon keresztül át a LIPÁ-n. A folyó túlsó partján ott találtuk az 1. századunkat, a 2-ikat, az egész I. zászlóaljunkat, a 38. gyalogezredet és a 21-es vadászokat, az osztrák 31. landwehreket. Jóformán az összes legénység és tisztjeik fogságba estek. Itt a nagy haderő, előttünk a fogság. Hajde!
Hajde! terelik a minden értéktárgyunktól (pénz, zsebkés, köpeny, pokróc, óra stb. stb.) megfosztott és fegyvertelen fogolycsapatot. Ütlegelik a késedelmeskedőket, fáradtakat; elmaradni a többitől nem szabad.
KRASZNOJE-ba visznek az ottlévő orosz dandárparancsnoksághoz.
Néhány tisztünket szeretnék itt kifaggatni. Nem vallanak semmi katonai dolgot, ezért beszüntetik a kihallgatásokat. Menetelünk tovább egész nap, egész éjjel. Végre 22-ikén, szombaton reggel 3 órakor SMORDVA-ba érkeztünk. Ledőlhetünk, ki hol tud, árokparton, fa tövében, út mellett, füvön. Aludtunk egész délelőtt étlen-szomjan. Utoljára a saját menázsinkat ettük még 20-án az állásainkban, az elfogatásunk előtti napon. Azóta semmit nem ettünk.
Még elfogatásunk előtt az erdőszélen találkoztunk az I. zászlóaljunk parancsnokától, Szijj Sándor őrnagytól küldött lovasküldönccel, ki parancsnokunk elkésve adott visszavonulási parancsát közvetítette volna, ha lett volna kinek. Fogoly lett már a zászlóalj, elkésett a parancs. Jött a küldönc is velünk a nagy káderba, orosz hadifogságba. Persze a parancsnokság az ezredtől kapott visszavonulási parancs vétele után tüstént indult hátrafelé, így ők megmenekültek. Ha hamarább jön ez a parancs hozzánk, mi is megmenekülhettünk volna a 4 és 1/2 évi hadifogság szenvedéseitől. Annak ellenére, hogy a hátsó parancsnokságnál már mindenki tudta 20-án, sőt 19-én, hogy áttörték vonalunkat a volt 46-ik hadtestünknél, mégis nekünk 20-ról 21-ikére éjjel is még szigorú készenlétben a helyünkön kellett maradni. Ha ez éjjel szabad lett volna visszavonulnunk, hátrább állást vennünk, sok minden másképp lehetett volna.
1916. július 21-ike orosz keltezés szerint júl. 18-ikának felel meg. Ezután innen kell kelteznünk időszámításunkat, ezt írja be az orosz is elfogatásunk napjául.
VII. 22. délben üres levest kaptunk ebédre. Éhség ellen semmit sem ért, de sótlan-fűszertelen, zsírtalan lévén, szomjúság ellen jó volt a meleg lötty. Újra kutatás. Mindenemet elszedték. Azt is, ami az elfogatás utáni gyors kutatásnál még nálam maradt. Szerencsére vettem előzőleg itt egy fehér bulkit (kettős vizeszsemle nagyságú cipócska) 1 koronáért és 10 db mahorkás /silány minőségű dohány, kapadohány/ cigarettát csomagolva 2 koronáért. Ebéd után újra gyülekezés: indult a hajszolt csorda tovább. Későn este érkeztünk DUBNO-ba. Sok fogoly hagyta nyomait az utána következőknek. Pfuj, de ronda a pihenőhelyünk.
VII. 23. Pihenés. Téglapadlón hálás. Leves, kása. Piszok körülöttünk mindenütt.
VII. 24. Délelőtt újabb indítás ismeretlen célunk felé. Ordít, ver, ütlegel a kozák: po csitiri: négyesével felállni! 11 órakor kezdtük meg a menetelést. Átvágunk a külső váröv sáncain, látjuk a mély árkokat, a földsáncok, a várfalak földdel és gyepesítéssel vannak álcázva, drótkerítések, akadályok mellett megyünk el. Lovas kozákjaink nagojkája /az orosz kozákok ostora; rövid, hüvelykujj vastagságú nyélre erősített csomó vékony szíj/ és kancsukája /rövid nyelű, vastag szíjból font korbács/ csattog az elmaradozó betegek, lábfeltörésben szenvedők, vagy bármily más okból nem elég gyorsan menetelők hálán. Én első nap még a menetelésben társultam Maerle Zoli ezredtársammal, kinek a bakancsa feltörte a lábát, karon fogtam, támogattam, s együtt is maradtunk egész hadifogoly időnkön ál. Ő volt legmeghittebb társam jóban-rosszban.
Enni aznap sehol sem kaptunk, vásárolni sem lehetett sehol semmit. Végre estefelé megérkeztünk NARKOVIVE-be.
Egy poros, piszkos iskolában, bolha-, poloska-, tetűtől kínozva a földön éjjeleztünk. Aludni csak kevesen tudtak, mert nem volt mit tegyünk a fejünk alá. A puszta padló nem valami kellemes derékalj, takarója és köpenye is kevesünknek van. Aztán meg a háromnapi hadifogságunk alatt megkaptuk a tömérdek bolha és poloskacsípés után a nekünk még szokatlan tetűket is. Fehérneműt váltottunk: levetve kiráztuk és kiporoltuk, majd kifordítva vettük fel ingünket. Persze ily módon élősködő vendégeinknek csak kis részétől szabadultunk meg.
VII. 25. A reggeli kevés: híg levest és kenyeret kaptunk, utána még éhesebbek lettünk. Nagy mosdást és fürdést rendeztünk. Délben, sárgakása ebédünk gyors elfogyasztása után hamarosan felhangzik a már megtanult értelmű ordító kiabálás: Hajde, hajde! Ti svinya pleni pocsitiri! Rajta, te disznó fogoly, négyesével felállni! S természetesen a minden pillanatban felhangzó, elmaradhatatlan: jap tvoj maty! (... az anyád!).
Fáradtak voltunk, minden fenyegetés, hajszolás hiábavaló volt. Igen lassan és rendetlen gomolyokban meneteltünk, sok volt az el-elmaradozó, így csak későn este érkeztünk be ROVNO-ba. Itt egy modern kaszárnyában háltunk meg, élvezve őrségünk ideges félelmét, durvaságát velünk szemben, ugyanis hadseregünk felderítő repülőgépei ismételten megjelentek a város felett.
A VOLHINIA-i várháromszög (LUCK; DUBNO; ROVNO) egyikében tanyáztunk. Érthető a hívatlan vendég megjelenéséért az idegesség őrségünknél. A vacsorára elég jó, zsíros kását kaptunk, kevés hús is volt közte. Az orosz soldatok vacsorája is ez volt; utána csáját (teát) kaptunk. Alvás a kőpadlón történt. Elcsigázottan már aludni is tudtunk.
VII. 26. Délelőtt orosz gőzfürdőben (bánya) fürödtünk, fehérneműnket is kimostuk, kigőzöltük, megszabadultunk férgeinktől egy időre. A fürdő egy hatalmas téglakályha, vaslemez izzik rajta, melyre vederrel hideg vizel zúdítva forró gőz tölti be a helyiséget. Volt hideg és melegvizes csap, és teknőszerű tartályból csapokon át kifolyó mosdóvíz egy szomszédos helyiségben, de víz csak akkor folyik a csapon, ha félkézzel vagy fejünk tetejével a csapot felnyomjuk. Takarékoskodás ez a vízzel. Ügyes megoldás. A kaszárnyában a W.C állítólag francia minta szerinti. Csak egy alacsony kőlapon guggolva lehet a nyílás felett tartózkodni, a falon gumitömlő a víz sugarával az esetleg piszkos követ egy pillanat alatt tisztára lehet újra tenni, ha működnek a vízvezetékek. Igen ám, de nem működött, rondaság az egész modern helyiség. Délben a hiányzó reggeliért jött a kárpótlás: a bőséges, de hústalan káposztaleves, és katonaadag kenyér. Rögtön utána indulás a vasúti állomásra. Mellékvágányon álló tehervagonokból készenlétben vár egy szerelvény ránk: 25 tiszt, vagy 40-45 legénységi fogoly jut egybe-egybe. Középen a hely üres, két oldalt pedig két-két sor deszkaférőhely van. Takaró és fehérnemű hiány mindenkinél, éhség, tetű, szenvedés és főleg erős lelki letöröttség tapasztalható. Valóságban az utóbbinak vagyunk a betegei. Estére KARATIN állomásra érünk. (ROVNO-KARATIN 218. werst. /1 verszta: 1066,78 m/ Első bevagoníroztatásunk színhelye, mert idáig gyalogoltunk.)
Az éttermek szépek, gazdagon berendezettek, ezüst evőeszköz és tálak, szép teríték, vázák virággal stb. Általában a vasúti állomásokon mindenfelé sok asszonyárusító: szép pirosra sült csirkét, libát, malacpecsenyét, főtt tojást, tejet, túrót, vajat, pirozsni-t (vagdalt húsfélével töltött ízletes és sokféleképp elkészített tészta), kenyér, bélesek stb. S minden eléggé olcsó volna, látszik, hogy gazdag a vidék, parasztsága, s főleg hogy kitűnő a termőföld: világhíres „csernozjom": fekete föld lakossága úgy látszik, ezidőtájt még nem ismeri a háborús ínséget. De mi nem sokat tudunk vásárolni, a pénzünket elszedték még az első napokon, eladnivalónk pedig nincs. Csak a bevagonírozáskor az orosz parancsnokságtól kapott csekély összeg áll legtöbbünk rendelkezésére. Mi 44-en egy külön kis csoportot alkotunk. Még első nap. Az összeverődött 68, 69, 32, 38 gyalogezredbeliek. S néhány tüzér. Valamennyien tartalékos tisztek és tisztjelöltek. De állítólag csak a zászlóstól felfelé ismeri el az orosz a tiszti rangot. A kadettet és hadapródjelölt őrmestert legénységinek számítja. Van remegés ezért sok bajtársnál. Van azonban sok tiszt és legénységi is, kik valósággal pazarolva vásárolnak, lakmároznak. Honnan van pénzük, hogyan maradt náluk? Szó, ami szó, irigykedik sokunk, mások fásultak, nem törődnek velük sem. De magukkal sem.
VII. 28. Reggel 5 órakor megérkeztünk KIEVBE, külső és távoli sínpárra tolatják ki szerelvényünket."
