"A harangok is háborúba mentek. Már 1915-ben gondolkodott a politikai-katonai vezetés, hogy a magyarországi harangállományt is fel lehetne használni hadi célokra; elsősorban a lőszergyártás volt az az iparág, amely egyre több színesfémet igényelt. Az ötletet tett követte, elindult az állomány felmérése. (Árva Ferenc (1855-1916; 1902-1916 között házfőnök) tájékoztatása a harangok elszállításáról. 1916. április 12. In: Szolnok város közigazgatási iratai XVI. 1145/1916.)
A katonai rekvirálás első hulláma 1916 nyarán-kora őszén kezdődött. A Historia domus részletesen felsorolja a leszerelt és elvitt harangokat.
Egy harang azonban nem szerepel sem a Házkönyvben, sem Gacsári Kiss Sándor Szolnok város katolicizmusát bemutató könyvében. (GACSÁRI KISS Sándor: A római katolikus egyház története Szolnokon. Szolnok, 1997. (A továbbiakban: GACSÁRI KISS, 1997.)
Ez pedig a szandai szőlőkben található Szent Orbán kápolna 39 kg. súlyú kis harangja, amelyik viszont ott van az Árva Ferenc ferences plébános által összeállított összegző lapon, 1916. július 16-án. (Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Acta Parochiarum. Szolnok, 1914-1918.) Ez az a harang, amelyet a szandai közbirtokosság visszakért a július 23-i leszerelés, majd a városba való beszállítás után, ugyanis elmondásuk szerint „rég idő óta ezzel szoktak harangozni a jég ellen.” Amikor aztán július 26-án egy nagy jégverés elpusztította a szandai szőlőt, akkor a „szandai szőllőbeli babonás nép” ezt annak tulajdonította, hogy „oda a kis jégverő harangjuk”. (Túrkeve, 1916. július 30. 3. p.) A harang „visszatértét” elutasították - a harang azonban mégsem került beöntésre.
A „jégverő kis harang” a Levéltár „Hősök voltak mindannyian…” címet viselő Nagy Háborús kiállításán.
Benkő Elek az egyházak vezetőinek lojalitását, a máshol is felbukkanó háborús túlbuzgóságot, az egyházközségek tájékozatlanságát okolja a harangállomány nagy mértékű pusztulásáért. Érvként idézi Baltazár Dezső debreceni református püspököt: „[... ] a jelen időkben bármily áldozatot sem lehet soknak vagy feleslegesnek tudnunk, ma legkevésbé sincs módomban, hogy a hazának szükségesekből bármily csekélységet legkevésbé is visszatarthassak”. (BENKŐ Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Teleki László Alapítvány, Budapest-Kolozsvár, 2002. 26. p. Online változat: http://www.adatbank.ro/html/alcim_pdf5237.pdf (Letöltés dátuma: 2011. november 6.)"
Részlet: Bojtos Gábor: Szolnok városa a Nagy Háborúban - A ferencesek Historia Domusa alapján c. tanulmányából. A megjelenés előtt álló Zounuk 27. száma. Szolnok, 2013.