IV. Károly király 1918 tavaszán indította el azt a nagyarányú gyermeknyaraltatási mozgalmat, amelynek élére Dr. Vadnay Tibort (miniszteri tanácsos, belügyi államtitkár, szociálpolitikus; A magyar jövő c. tanulmány írója, az ún. Horthy-akció szervezője) nevezték ki kormánybiztosként. (Előzmény: az 1917 nyarán Zürich mellett nyaraló 120 tuberkolózisos kisgyermek üdültetésének megszervezése.)
.jpg)
Vadnay 1918. április 17-én írt levelében tájékoztatja az alispánt (dr. Küry Albertet) a mozgalomról („… magyar gyermekek tízezrei nyernek elhelyezést az ausztriai tengerparton és fenyvesvidékeken, ezzel szemben pedig nagyszámú osztrák gyermeket akarunk magyar falvakban nyaraltatni.”), illetve arról, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye is azok közé a vármegyék közé tartozik, amelyekben nagyszámú ausztriai gyermeket kívánnak elhelyezni.
A kormánybiztos levele részletesen szól a nyaralás időtartamáról (6 hét), a résztvevők koráról (6-12 évesek), a vendéglátó családok díjazásáról (60 korona/gyermek, legalább 2 gyereket kell fogadni). Az alispán feladata pedig, hogy megfelelő propaganda kifejtésével késztesse a törvényhatóságokat megfelelő számú család „gyűjtésére”.
Milyen sikerrel járt a sok-sok ezernyi családot megmozgató akció?
A magyar gyermekek tengerparti táborozása tk. botrányba fulladt. Az akciónak ezt a részét a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesületre bízták. melynek keretében kb. 20 ezer gyermek utazhatott Abbáziába (Opatija), a tengerpartra. Számos újságcikk foglalkozott a témával (pl.: Nyaralásból deportálás, Világ, 1918. 08.03. 3.o.). József Attila és József Eta is a nyaraló gyermekek között volt, így József Eta és József Jolán emlékeiből, leveleiből, beszámolóiból érdekes adalékokhoz juthatunk a tábor működésével kapcsolatban (Lásd: Irodalomtörténeti Közlemények, 1960/5.).
A vármegyében zajló nyaraltatásból szinte minden település kivette a részét. Annak ellenére, hogy az elhúzúdó háború társadalmi-gazdasági következményei már évek óta nehezítették a települések lakóinak életét, sikerült (úgy-ahogy) zökkenőmentesen lebonyolítani a nyaraltatást.
A helyi nyaraltatási bizottságok előre kigondolt forgatókönyv alapján jöttek létre; az elnöki teendőket vagy a polgármester, vagy a községi jegyző, vagy egy helyi főmegbízott, vagy (ha a nyaralóhely nem jegyzői székhely volt) az illetékes körjegyző által mgbízott helybeli lakos látta el.
Akadtak azonban problémák:
Szervezési anomáliák az érkezéskor, amelyek igencsak „lehűtötték a lakosság érdeklődését és várakozását”:
A tiszai felsőjárás főszolgabírája egy másik levelében arról tájékoztatta Küry Albertet, hogy „dacára a nyomorúságnak, mellyel maga is küzd, a legnagyobb (…) odaadással fogadta s látta el az osztrák gyerekeket” a helyi lakosság. Ám- hívja fel a figyelmet a főszolgabíró a tarthatatlan állapotokra- „természetesen” nem kapták meg a térítési díjakat, sem az egyéb beígért termékeket (pl. cukrot, cigarettát), így nem is csoda, hogy a „nép abszolút nem hisz vezető tisztviselőjének…”.
1918. november 11-én (!) Dr. Kuszka István főispán tájékoztatja a főszolgabírókat és a polgármestereket, hogy többszöri megkeresés után a kormánybiztos arról értesítette, hogy már szeptemberben kiutalták a vendéglátó családokat megillető díjakat, rekompenzációs cikkeket.
Lezárásként ismét a főispántól idézünk:
„… nehéz időben, a közönség előtt egyáltalán nem rokonszenves, de lelkes és eredményes fáradozásáért (…) köszönetem fejezem ki.”
A felhasznált levéltári iratok lelőhelye:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjának iratai, 127/1919
.jpg)
.jpg)
.jpg)
