Gondolkodás nélkül a titkos kivitelhez fogtam. Nem tudok oroszul, kell egy megfelelő ügynök. Jó lesz Kohn Sanyó. Ő felvidéki, tót-zsidó, beszél már valamennyire oroszul is. Becsületszó mellett beavatom titkos tervembe. Összeszedtünk kopejkánként egy-két rubelnyi baráti kölcsönt, ezen szereztünk egy konvojt másnap reggel, s mentünk be a városba egy gazdag tatár bőrgyáros-kereskedőhöz. Sanyó bemutat engem: otthon tárcagyáros, bőrdíszműárus ez az officier! Mutatom a pleni igazolványomat, mondom a nevemet, stb. Megkezdem az orosz zagyvaságú gavarityolásaimat (társalgásomat). Pazsalszte vidistye, ja robotu portmoné, retikül stb. stb. és mutatom a szétszedett aprópénztárcámról készült papírmintát, patronokat.
Néz, nevet, nem érti a dolgot. Pazsálszta, daváj, moj kozsu! S már emelek is le a polcról egy szép zöldszínű egész sevróbőrt. Mutatom a patrónokat, felrakosgatom a bőrre, hogy hány darab jön ki belőle, 30 db-ot ígérek kihozni a bőrből, beszélek, beszélünk, Sanyó is magyaráz, a tatár nevet, nem érti még tisztán, mit akarunk, de végül mondja: „Na, charasó, igyitye, prinyeszte moi tricat stuka!”. Boldogan viszem a bőrt haza. Otthon kiszabok 32 db-ot a bőrből, nagy titokban beavatom egykori tanítványomat, a törökszentmiklósi Nagy Karcsit, ő fog varrni. Nekilát elkészíteni nyírfahasábból a szorítópofát, farag egész nap, jól sikerült a dolog. Finom cérnazsineget szerzünk, meg disznószőrt és szurkot. Karcsi megvarrta a 30 db-ot a kereskedő részére, egy megmarad üzleti mintának, egy meg nekem, emlékül. Néhány nap múlva már visszük is be a 30 db-ot a tatárnak. Meg van elégedve, fizet. De jaj! Aktatáska is kellene neki! Már adja is az egész bála bőrt hozzá, meg a színes vásznat bélésnek, ad fonalat, szurkot, enyvet és csirizt, amit csak mondunk.
(...)
Vállalkozó lettem. Öt volt tanítványommal, vagy ezredtársammal dolgoztam együtt közös és egyenlő keresetre, de én, mint szabász és felelős vállalkozó megmaradtam a hangadó főnöknek. Berzseni Laci valóságos iparművésszé nőtte ki magát a tárcákban. Ő aztán Pruschával társult és fogporgyárosok lettek. Ha nem volt megrendelésem, dolgoztam más szakmában is (szandálvarrás), vagy 150-et varrtam meg, mint bérmunkás. Az én vállalatom volt talán az egyedüli, ahol nem volt kizsákmányolás. Egyenlő keresetre dolgoztunk. Sajnos, nem volt mindig megrendelésem. De dolgoztam Polnek Viktornak, toalett-tükörtokot csináltam papírból, vászonból, selyemből és bőrhulladékból, elmentem rakodó munkásnak a vasútállomásra stb.
Többé nem hagytam el magam, így mindig volt tartalék pénzem, amit később kínai dollárban, amerikai dollárban, japán yenben gyűjtöttem, hiszen a pénzromlás miatt ezekre váltottam át a lágerbörzén a sok-sok milliónyi értéktelen orosz pénznemet. Még a hazaszállító hajón is volt néhány dollárom, költőpénzem! Volt a nyakamban egy nagy vászonzacskóba eldugva egy 10 dolláros aranyérme is, ajándékul öcsém kislányának, még nem is látott keresztlánykámnak (itthon kikerült belőle 1921-ben egy mérték után készült gyerekágyacska matracokkal, párna, paplannal és két ágyhuzattal!). Maerle Zoli és Cserna építész szabóműhelyt nyitottak. Volt a táborban kaptafa-gyártó üzem, talpaló, faszeg- és biztosítótű készítő, suszter és csizmadia.
(…) mindent csinált a pleni, amihez ezelőtt halvány sejtelme sem volt, csak legritkábban azt, amihez előzetesen meg lett volna a szakképzettsége.
(...)
VII. 10. A helyi orosz lap közleménye szerint Gr. Mirbach Moszkva-i német követet meggyilkolták.
Még megdöbbentőbb a másik hír, amely az orosz cári család kiirtásáról tudósít.
(...)
VII. 20. A csehek kancsukával dolgoznak. Korra, rangra, egészségi állapotra nincsenek tekintettel. Ürügyet találnak mindenben az ordításra, s mivel nem értjük kérdéseiket: a verésre. A barakkban, az udvaron, nappali vagy éjjeli ellenőrző útjukon. Ismételt házkutatásokat, személyi megmotozásokat tartanak. Elvitték az eddig önként vállalkozó tiszti szolgákat, ma kb. 500 legénységit vittek el vasúti munkára az Akmolinszk /ma: Asztana, a Kazah Köztársaság fővárosa/ felé építendő szárnyvonalhoz (újabb halálvasút!). Bevezették a tábori spionázst is. Nem nagy sikerrel, mert egyrészt nincs nálunk mit kikémlelniük, másrészt ellenkémkedésünk jó előre tudatja velünk az ellenünk forralt terveket, melyeket kutatás, fosztogatás, fegyverrejtegetés felderítése címén tartanak.
VII. 31. Színházat építettünk az egyik barakkban. Az igazgató Kalmár Gyula, a megnyitó előadásul a „Takarodó”-t adták. Készülnek a „Gül baba", a "János vitéz" stb. előadására is. Fejből, emlékezet után leírva hozzák össze a szövegkönyvet, a dallamokat.
A hőség folyton emelkedik, már váltakozva eléri a 40-50 C°-ot, mihez még az állandóan levegőben lebegő portömeg is hozzájárul. Az éjjelek viszont hűvösek, s ez enyhíti némileg a helyzetünket. D.u. lejárunk az Isim-be fürödni. Mi valami fürdőnadrág-félében fürdünk, míg a nem nagy távolságban fürdőző oroszok és a bezsencik stb. meztelenül. A bokrokban külön csoportban vetkőznek le a nők és valamivel arrább a férfiak. A vízben viszont együtt fürdenek. De bizonyos kialakult illendőségi szabályt vélünk látni náluk, mert köldökön felül ér állva a víz, így háton nem úsznak a közös csoportban. Szép, szép, de a parton csinált nedves sárcsúszkán már tetszés szerinti pózokban játszani, külön-külön nemek szerint ugyan, bár csak alig 20-30 m. távolságnyira a másik nembeli társaiktól, vagy tőlünk. Meresztette is a szemit öregje-fiatalja a sok pleninek! Mivel a hadifoglyok úszónadrág-félében fürödtek mindenütt, birodalomszerte azt mondták ránk: betegek vagyunk, takargatjuk. A nuditás különben a skandináv szabad fürdőzésre is jellemző, és a német-osztrák-cseh területen is vannak ezt kultiváló szekták!
A környékbeli falvakban a hírek szerint fellépett a kiütéses tífusz! Tetűk terjesztik a ragályt, könnyen behurcolhatják a táborba is legényeink, kijáró tisztjeink, vagy őrségünk egyaránt!
Kanszkban rémes vérfürdőt rendeztek, mert - a hír szerint - az ottani táborba telepített német birodalmi invalidus transportnál több millió cári rubelt, fegyvereket, Kerenszky-féle rubelt gyártó bankóprést, rengeteg élelmet, cukrot stb. találtak a motozásnál.
A germánok fegyveresen ellenálltak, erre bekövetkezett ellenük a gépfegyveres támadás s a lázadók közt sok a halott. Többszáz ember esett el.
A szomszédos barakkokban kb. 900-1000 vörös hadifogoly katonát hoztak. Borzalmas állapotúak. (...)
Meglátogatta táborunkat egy cseh előkelő funkcionárius propagátor, Benes, a légionáriusok vezére, a légiók megszervezője, aki Masaryk híres segítő társa az önálló Csehország megalapításában, a Monarchia szétbomlasztásában.
(...)
Felvettem cári vörös színű 100 R-t otthon fizetendő 50 k. ellenében egy itt, a városban nagy haszonnal dolgozó húsüzem (kolbász és felvágottak, sonka, császárhús, csabai kolbász, s frissen sültet is árusító üzem) tulajdonosától, kinek Szolnokon, a Baross utcán varrógép- és műszaki cikkek üzlete van, melyet jelenleg a felesége vezet. Méltányos árfolyamon kaptam a kölcsönt, hiszen otthoni pénzünknek sem valami magas már a vásárló értéke.
Járvány a táborban!
(...)
VIII. 31-én új rém ütötte fel fejét, néhány tífusz-esetet konstatáltak a táborban is!
(...) Az oroszok tehetetlenek, képtelenek a járvány megakadályozására, izolálására.
(…)
Tetűnk eddig nem volt! De most behurcolták kívülről, s a tetűvel együtt a fertőző ragályt, a kiütéses tífuszt is (egyesek éhtífúsznak nevezték).
(…)
Vegyésztanár fogolytársunk, Jólesz Béla, újpesti állami gimnáziumi tanár, tartalékos főhadnagy, jóléti alapunk kezelőségével egy rozoga kazánt vétetett és ebben eleinte forró száraz gőzben igyekezett a megbetegedetteknek és azok közvetlen szomszédságában levő társainak a szalmazsákját, ruházatát stb. fertőtleníteni…
(…)
Sajnos a halál kaszája nagyon aratott. Kevésnek bizonyult az előre megásott sírtömeg.
(…)
Csak tavasszal lehetett az összes halott eltemetésére gondolni. Pedig amíg volt előre megásott kész tömegsír, addig hetenként többször is szállítottak a temetőbe elfásult embereink. Sokszor egész rakás hullát egyszerre, társzekerekre dobálva, koporsó és kegyelet nélkül. Szomorú és borzalmas munka.
A halottak listáját Kovács Arthur tartalékos főhadnagy, egykori református misszionárius, földművelésügyi minisztériumi számtanácsos Budapestről minden nap közszemlére tette az egyik barakk falára kiakasztott táblán. Ő vezette a halottakról a több példányban elkészített jegyzéket is (több emberünknél és az orosz hatóságoknál is elhelyezve, azzal a céllal, hogy talán haza fog valamikor jutni az elhunytak családjához a szomorú híradás), ő temette el a halottakat felekezeti különbség nélkül és felekezetmentes fogoly-szertartással. Nagy Laci barátunk (Karcag-i ref. isk. kántortanító) asszisztált neki, s az ismerősök kikísérték a holttestet a fogolytemetőbe. S újra és újra fogyott a plenik száma, növekedett a temetők lakossága. A hó betemette, a fű benőtte, a futóhomok elegyengette jeltelenné vált sírjukat.
A halottak száma (nem egészen egy év alatt) 1919. május elején meghaladta az 1.000-t, s volt idő, mikor a temető hullabódéjában 140, a kórház mellettiben még több halottat kellett tárolni, mert az ősszel megásott tömegsírok már megteltek.
